fbpx

?szi kerékpár túrák

Vir szigetr?l a zarándok szigetre

(40 kilométer)

 

Útvonal: Vir – Nin – Grbe – Vrsi 
Ezen a túrán viszonylag kevés szintkülönbséget kell majd leküzdened. A hídtól Ninig kerékpárúton tudsz tekerni, utána pedig az úton. De ez egy mellékút, ezért nincs nagy forgalom. Nin sólepárlói mellett tekerünk el a Zdrijac nev? strand irányába (a Ninsa Laguna keleti része). Zdrijacnál jobbra Grbe felé, majd Vrsi következik, ahol áthaladunk Dalmácia egykori legnagyobb dohányfeldolgozójának kapuja alatt (ez egy boltíves átjáró, olyan mint egy mini-diadalív). Ezután a hegyek felé haladunk tovább sík úton. Szeles id?ben itt kicsit nehezebb haladni, mert a hegyek fel?l érkez? szeleknek semmi sem állja útját. (tudjátok, ez a bora, ami vastag felh?gombolyagokat ültet a hegy fölé)

Vrsi után kezd?dik a látványosabb szakasz kissé meredekebb dombokkal és lejt?kkel. Az út mentén van egy templom is, ha elértél ide, akkor jó úton jársz a Zecevo sziget felé. A szigetet egy pár méter széles gázló választja el a szárazföldt?l, apálykor a köveken át is tudsz sétálni, akár bicajjal a hátadon. A Zecevo sziget egyébként a kápolnájáról nevezetes, amit a legenda szerint a törökök megpróbáltak lerombolni, de az egyik fal lebontása közben a fal mögül váratlanul el?került egy fából készült Mária szobor, amit a törökök égi jelnek gondoltak, és ijedtükben a vízbe dobták. 3 nappal kés?bb Nin partjainál talál rá egy Jelena nev? lányka. Azóta Nin egyik templomában ?rzik, és Mária napon az oltárra helyezik.

Van még egy templomrom is a közelben (Crkva Svetog Lovre), de ennél talán izgalmasabbak azok a kis öblök a partvonal hegy fel?li oldalán, ahol jó id?ben meg lehet állni piheni, fürödni vagy akár sznorkelezni is, mert nagyon tiszta a víz.

Hazafelé érdemes meglátogatnotok Nin óvárosát is.

Vendégeink mondták…

„egy igazi ajándék volt számunkra, hogy október közepén még fürödhettünk a tengerben”

Zoli, 2020 október

Fotók:

Dombok, sziklák és a kék tenger

Vrsi után kezd?dik a túraútvonal legszebb szakasza

Kilátás

Vrsi közelében

Sokszín?

természet

Sokszín?

természet

Sokszín?

természet

A dombok mögött

egyszercsak felbukkan a zarándoksziget

Átkel?hely a zarándokszigetre

Egy csendes tengeröböl

Vrsi falu közelében

Még egy

csendes tengeröböl, ahol megállhattok túra közben fürödni

Kápolna a zarándok szigeten

Nin város

hazaúton érdemes meglátogatni

A túraútvonalon rejtett öblökre is rátalálhattok, ahol megállhattok pihenni, felfrissülni:

?szi kerékpártúrák: jelezd felénk, ha szállást keresel

3 + 4 =