fbpx

Velencei emlékek Zára óvárosában

Miért díszíti szárnyas oroszlán Zára f?kapuját?

 … és miért találkozunk még számos horvát tengerparti városban is az egykori Velencei Köztársaság jelképével?

 

Városnézés id?pontok: 2020. június 19., június 26. és július 03. (pénteki napokon)

Városnéz? sétánkon megismerhetitek Zára fordulatos történetének azt a fejezetét, amikor a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. Hogyan hajtotta uralma alá a várost fondorlatos úton, a keresztes hader?t maga mellé állítva az egykori keresked?állam? Miért mertek szembeszállni a kalmárköztársaság és a keresztes seregek szédít? túlerejével a város véd?i? Sok sok kérdés és izgalmas válaszok Zára középkori történetében, amit óvárosi sétánk során elmesélünk neked.

Városnéz? sétánkon meglátogatjuk Zára jól ismert látnivalóit is: A Napüdvözletet, a Tengeri orgonát és a Szent Donát templomot is.

Egy kis történelmi visszatekintés …

Velence jelképe, a szárnyas oroszlán a nyitott Szentírást tartva hirdeti a békét, és közben jelzi, hogy kész a háborúra…

Az Adria túloldalán, a lagúnák védelmében megbújó Velence számára – term?földek és nyersanyagok híján – a tengeri kereskedelem jelentette az egyetlen lehet?séget a felemelkedésre. Konstantinápolyhoz és Egyiptomhoz már az ezredforduló táján szoros kereskedelmi szálak f?zték, hozzájuk pedig az Adrián keresztül vezetett az út.

Méghozzá Dalmácia szigetvilága mentén,  hiszen a velencei gályák a part menti szigetek közötti zegzugos vízi utakon haladva védelmet élveztek a tenger kiszámíthatatlan szeleit?l, a sirokkótól, a bórától,a misztráltól, és használhatták a biztonságos kiköt?ket is.

Azonban nemcsak az id?járás és a tenger szeszélyei fenyegették a szigetek között közleked? hajókat, a szigetek ugyanis remek búvóhelyül szolgáltak a horvát kalózok kicsi, mozgékony hajói számára is, akik rejtett öblökb?l leselkedve várták a kínálkozó alkalmat, hogy lecsapjanak a velencei gályákra és elrabolják értékes rakományukat.

Velence másfél évszázadon keresztül szakadatlan harcban állt a kalózokkal.

Orseolo Péter, az éles esz? dózse felismerte, hogy a Köztársaság jöv?je a tengeri kereskedelem sikerén áll vagy bukik, így legfontosabb feladatának tekintette, hogy megtisztítsa az Adriai hajózási útvonalat a horvát kalózoktól, és biztonságossá tegye a keresked?hajók útvonalát. Hajóhadat épített, hogy felszámolja a kalózok jelentette fenyegetést.

A dózse hadba vonulásakor rendezett szertartáson a püspök átadott a dózsénak egy gy?zelmi zászlót, talán az els?t, amelyen Szent Márk oroszlánja volt látható – vörös háttér el?tt haragos aranyszínben, szárnyakkal és koronásan: mancsai között tartva a nyitott Szentírást.

A hader?vel aztán végighajózott a part mentén, mire a látványos flotta erejét?l tartva sorra hódoltak be a városok, többek között Parenzo (Porec), Ossero (Osor), és Pola (Pula), valamint ekkor került el?ször Velencei fennhatóság alá Zára is.  Ezért találkozhatunk nemcsak Zárában, hanem Dalmácia más városaiban is a város jelképével, a szárnyas oroszlánnal, ami büszkén hirdeti Velence egykori fennhatóságát …

… és hirdeti páratlan stratégiai és diplomáciai képességeit is, ami segítette ?ket nemcsak Dalmácia, hanem a Földközi-tenger keleti medencéje feletti irányítás megszerzésében is.

A dalmát partmenti városokkal ellentétben a kalózok nem adták magukat egykönnyen, a Neretva torkolatvidékén makacsul tartották magukat.

A legkeményebb ellenállásba Lagosta (ma: Lastovo) szigetén ütközött a velencei hader?, ahol a kalózok  bevehetetlennek hitt er?dítményükben várták a támadást. Habár a velenceiek els? támadásai kudarcba fulladtak, végül mégis diadalt arattak. Az els?, eredménytelen támadások után ugyanis cselhez folyamodtak: a frontális támadás helyett egy kis csapat az er?d feletti erd?n át megtámadta az ivóvíz ellátást biztosító tornyokat, megadásra kényszerítve a véd?ket, akiket láncra verve hurcoltak el a velenceiek.

A kalózok jelentette fenyegetés megsz?nt, és ett?l a gy?zelemt?l kezdve a mindenkori dózse a ’Dux Dalmatiae’, Dalmácia ura rangjelölést is viselte.

A Földközi-tenger „kalmárköztársasága” el?tt megnyílt az út, hogy a tengeri kereskedelem révén mesés gazdagságra tegyen szert és kiterjessze befolyását az egész térségre.

A megsarcolt, behódolt tengerparti városok persze id?r?l id?re fellázadtak függetlenségükért. Zára például többször is lerázta magáról Velence fennhatóságát. Többek között 1181-ben III. Béla magyar király segítségével, akinek uralma alá került. De a Velencét?l való függetlenség nem volt tartós, egyedül csak Raguza, azaz Dubrovnik tudta mindvégig meg?rizni önállóságát.

Zára stratégiai jelent?ség? földrajzi fekvése és gazdagsága miatt a keresked?állam figyelmének középpontjában állt. És furcsa módon éppen egy keresztes hadjárat segítette Velencét a város leigázásában.

A tengerészek tapasztalata és a hajózás, hajógyártás mesterségének ismerete nemcsak a tengeri kereskedelemben volt el?nyös Velence számára.

1201 nagyböjtjének napjaiban 6 francia lovag érkezett, akik III. Ince pápa kérésére keresték fel a velenceieket. A pápa keresztes hadjáratot szervezett a Szentföld visszahódítására. Miután a korábbi keresztes hadak csúfos vereségeket szenvedtek a szárazföldön, nyilvánvalóvá vált, hogy az akció csakis a tengerr?l érkez? hadjárattal lehet eredményes. A pápának és a keresztes seregnek szüksége volt egy tengerésznépre, akik megfelel? tapasztalattal és szakértelemmel, valamint er?forrásokkal és technikával rendelkeznek ahhoz, hogy áthajózzák a keresztes sereget a Földközi-tenger keleti medencéjébe. Nem véletlen tehát, hogy a pápai követek útja épp ide, a keresked?városba vezetett.

Enrico Dandolo, a vak dózse óriási lehet?séget látott a pápától kapott megbízásban, egyúttal hatalmas kockázatokat is. A tervek szerint mintegy 30 ezer f?b?l álló keresztes sereg elszállításához elegend? hajóflotta építése ugyan másfél évre minden kapacitásukat lekötötte, azonban az agyafúrt dózse a megállapodás feltételeként szabta, hogy minden tengeren és szárazföldön pénzben és földben megszerzett zsákmány fele a várost illeti mindaddig, amíg szövetségük tart, cserébe nagylelk?en felajánlotta 50 hadi gálya megépítésén a város saját költségén. Ezen felül pedig 94 ezer márkát (amit kés?bb 85 ezer márkára tudtak lefaragni a pápai követek) kért a pápától a jelent?s létszámú sereg áthajózásán felül az egy éven át tartó ellátásért cserébe.

A pápa és keresztes hadurai számításaiba azonban súlyos hiba csúszott. A tervezett 30 ezer f?s seregnek csak töredéke érkezett meg végül Velencébe, ?k is jelent?s késéssel, így a városállamnak ígért pénz nem gy?lt össze maradéktalanul.

A dózse, aki becsapva érezte magát, úgy határozott, hogy addig nem hajózza el a keresztes sereget, amíg a tartozást ki nem egyenlítik. A „foglyul ejtett” hader? a lagúnákon, a várostól távolabb táborozott le, ahol feszült várakozás vette kezdetét. A f?urak kétségbeesett pénzgy?jtése során már saját értékeiket is zálogba adták a városnak, de még így is hiányzott 34 ezer márka – 9 tonna ezüst. A hadsereg pedig várt az indulásra.

A már már lázadásig fajult helyzet feloldása érdekében a dózse tanácskozást hívott össze, ahol két megoldási lehet?séget vázoltak fel: vagy el sem indulnak a keresztes sereggel, és megtartják a már kifizetett 51 ezer márkát, vagy elindulnak, és az útközben ejtett hadizsákmányból egyenlítik ki a tartozást. El?bbi javaslat elfogadása esetén a dózse úgy érezte, hogy az egész keresztény világot magára haragítaná, így végül az utóbbi mellett döntött. Színpadiasan állt ki a Szent Márk téren gyülekez? tömeg elé, hogy bejelentse: elhajózzák a keresztes hader?t kérésük szerint, mi több, id?s kora ellenére (ekkor 90 éves volt) ? is harcolni fog és vezeti a velencei sereget ?ket életre halálra.

De a színpadias kinyilatkoztatás mögött egészen racionális érdekek húzódtak meg: a dózse figyelme a dalmát városokra, azok stratégiai jelent?ségére és gazdagságára irányult.

Mivel Orseolo Péter 1000 környékén lezajlott ’hódítása’ óta a Záraiak – III. Béla királyunk segítségével- függetlenedtek Velencét?l, a dózse megszegettnek találta a város korábban tett h?béresküjét. Ami még ennél is rosszabb volt: összesz?rték a levet Pisával, Velence tengeri vetélytársával.

A történelmi kutatások tanúsága szerint a dózsénak esze ágában sem volt úgy végig hajózni az Adrián a keresztes sereggel, hogy ne tanítaná móresre az engedetlen záraiakat.

Feltett szándéka volt, hogy az összeverbuvált keresztes flottát az ? óriási tengeri haderejükkel felhasználják az Adriai-tenger fels? részére kiterjesztett hatalmuk megszilárdítására, az engedetlen városok megrendszabályozására, a kalózok letörésére és a tengerjárók megadóztatására.

A keresztes hadurakkal zárt ajtók mögött folytatott tárgyalások során úgy találta a dolgot, hogy az év e kés?i szakában már nem tanácsos keletre hajózni, ám a velenceiek a 34 ezer márka adósság törlesztésének elhalasztását sokkal könnyebb szívvel vennék tudomásul, ha ?k viszont segítenének Zárát térdre kényszeríteni. A hadurak, akiknek vállára a 34 ezer márka tartozás nehezedett és akik ezért attól tartottak, hogy az egész keresztes hadjárat kudarcba fullad, elfogadták a javaslatot.

A játszma rendkívül ellentmondásos helyzetet szült: A keresztes hadjárat els? célpontja a keresztény és katolikus Zára város lett, amelynek akkori magyar ura, Imre herceg maga is felöltötte a keresztet. Vagyis a dózse elérte, hogy a keresztes hader? egy másik keresztest kísérelt megtámadni.

A gyülekez? hadak soraiban valahogy felröppent a hír, hogy mire készül a dózse. A hadjárat névleges vezére, Montferrati Bonifác kihátrált az els?, Zára ellen induló küldetés vezetése el?l – nyilvánvalóan nem kívánta szolgálni Velence hódító célját. Ekkor az egész keresztes vállalkozás két t?z közé került: vagy Zára ellen indul, vagy vezet? nélkül széthullik a sereg és a negyedik keresztes hadjárat, ahogyan az el?z? három is, csúfosan elbukik.

Zára tehát áldozatul esett a Velencei Köztársaság hódító törekvéseinek. Habár a városállam egész eddigi története nagy tengerészeti vállalkozások füzére volt, ezek egyike sem segítette el? oly mértékben a Köztársaság tengeri birodalommá válását, mint a negyedik keresztes hadjárat indulása, melynek els? összecsapásában – a dózse fondorlatosságának eredményeként – Zárát kényszerítették ismét fennhatóságuk alá.

Velence szemében mindez a h?béri jogok törvényes meger?sítése volt. Dél felé hajózva térdre kényszerítették Mugliát és Triesztet, adófizetésre kényszerítették Isztriát, Dalmáciát és Szlavóniát.

Zára kiköt?jébe Szent Márton ünnepén hajóztak be, és felkészültek a város bevételére. A várfalakról figyel? záraiak elrettentek a hatalmas hader? láttán és a megadás mellett döntöttek. Szerencsétlenségükre azonban a város végül nem kerülte el az ostromot.

A pápa, értesülve a velenceiek tervér?l, kiátkozással fenyeget? levelet küldött követével Zárába. A pápai átoktól fél? francia hadurak pedig nem akartak a velenceiek oldalán, keresztény város ellen harcolni. Egy lovag a várfalak el?tt hangos kiáltással adta a városlakók tudtára: ha a velenceiekkel szemben meg tudják védeni magatokat, akkor megmenekülnek. Ebben bízva a zárai követek -akiket a dózséval való béke tárgyalások miatt küldtek a velenceiekhez- sarkon fordultak, és hazamentek, a város pedig felkészült, hogy megvédje magát.

 A dózse azonban sarokba szorította keresztes szövetségeseit: emlékeztette ?ket korábbi megállapodásukra, az adósságra, aminek törlesztését csak azért engedte elhalasztani, mert a hadurak segítséget ígértek a velenceieknek a zsákmány szerzésben. A keresztény hadsereg vezet?i a pápai kiátkozás és a velenceiek felé tett ígéretük között örl?dve végül harcba szálltak Zára ellen Velence oldalán, a város pedig a keresztesek óriási túlereje ellen – annak ellenére, hogy Dalmácia egyik leger?sebb er?drendszere védte a várost –  nem volt képes kitartani. A keresztes hadurak teljesen kifosztották.

A keresked?állam számára kulcsfontosságú kiköt?város egészen a XVI. századig velencei fennhatóság alatt állt, ami természetesen a város kultúrájára, építészetére is hatással volt. Ezért díszeleg Velence jelképe, a szárnyas oroszlán a f?kapu boltíve felett, néhány épületen és közkúton városszerte. Szerencsére nemcsak a háborúval, hanem az építészettel is nyomot hagyott a keresked?állam Zára életében. Velence mindvégig h?bérbirtokként kezelte, adókkal sújtotta a várost, ami érthet? okokból vállalta szívesebben a magyar fennhatóságot. a Magyar Királyság ugyanis sokkal nagyobb önállóságot engedett Zárának, és inkább szövetségesnek, mint h?bér birtoknak tekintette a várost.

Velence azonban er?sebb volt, a magyar uralom lassan visszaszorult. Hanem a Velencei uralom sem tartott örökké – a történelem könyvekb?l tudjuk, hogy az Oszmán Birodalom még Velence hatalmát is felülmúlta, és a Balkánt lassanként bekebelezve, Zára városát sem kímélte a szultán. Így egyik h?béres uralkodó karmai közül került a másikéba, és a függ? viszony még évszázadokig tartott. De a város viharos, háborúkkal tarkított történelme alatt a városban megmaradtak az emlékek, amik a velencei kort idézik.

 

Tudnivalók és jelentkezés

 

Indulási helyszín: Vir sziget (el?zetes megbeszélés szerint Zárában is találkozhatunk)

Id?tartam: 1,5 óra (16:00 – 17:30 óra között)

A városnézés díja: 100 kuna / f? (minimum 3 f?)

Egyéb tudnivalók:

  • Városnézés után vendégül látunk egy finom kávéra és fagyira a város legjobb fagyizójában a Szent Anasztáz templom mellett
  • A zárai városnézés mellett szívesen ajánljuk Nin óvárosának meglátogatását is

Kedvet kaptatok? Tartsatok velünk:

15 + 15 =