fbpx

Zárai idŐutazás

Egy város három évezrednyi történelemmel

 

Római kori oszlop az Öt kút tere közelében, magyar király által adományozott templom az egykori Fórum mellett, Szent Márk szárnyas oroszlánja a főkapun, török korban épült ivókutak, monarchia korabeli villák, és egy kortárs építész remekművei: a Napüdvözlet és a Tengeri orgona, amely az első tengeri „hangszer” volt a világon.

Mondjatok még egy helyet a világon, ahol ilyen kis helyen ennyi történelmi emlékkel találkozhattok.

 

Fórum a római kor idejéből

A város a római kor idején élte első virágkorát. A történészek szerint minden volt a városban, ami a mai modern korban is: fejlett kultúrális és társadalmi élet, színház, sportesemények, vízvezeték, fürdők és könyvtárak. Viccesen megjegyzik, hogy csak két dolog hiányzott: Wifi és elektromos áram. A zárai Fórum egyébként a mai Olaszország területén kívüli legnagyobb római kori főtér.

Római kori oszlop

és az egykori római főkapu – mostmár az utca szintje alatt. A várost körülvelő erődrendszernek köszönheti Zadar, hogy 2006 óta a Világörökség része. A városfalat már a római időkben elkezdték építeni. Szükség is volt rá Zára fordulatos és háborúkkal sújtott történelmében.

Magyar vonatkozású történelmi emlék

Könyves Kálmán, a horvát-magyar perszonálunió létrehozója horvát királlyá koronázásakor adományozta Zára városának a Szent Mária templomot. A templom falán latinul írt szöveg is hirdeti ezt a jeles történelmi eseményt. 

Szent Márk szárnyas oroszlánja

azokból az évszázadokból, amikor véres küzdelem folyt a biztonságos hajózási útvonalat kínáló Dalmácia feletti uralomért.

A török kor egyik emléke a város megvédéséhez kapcsolódik

Az Öt kút terének névadó ivókútjai akkor épültek, amikor Zára lakói hónapokon keresztül védekeztek az oszmán támadások ellen, és ez idő alatt létszükséget volt, hogy a városfalon belül is legyen elegendő ivóvíz ellátás.

Impozáns tengerparti villák a Monarchia hangulatát idézik

Dalmácia már az Osztrák-Magyar Monarchia idején is népszerű üdülőhelynek számított. Ebben az időben épültek ezek a lenyűgöző villák a part mentén. Az egyik udvarán egy igencsak váratlan látvány fogad majd: az egyiptomi Szfinx kicsinyített másolata. A villa egykori tulajdonosa állítólag rajongott az egyiptomi kultúráért.

És végül Zára legismertebb látnivalói

Egy fiatal zárai építész ötlete alapján 2005-ben készültek el a város kortárs építészeti csodái: a Napüdvözlet és a Tengeri orgona.

Vendégeink mondták…

„gyönyörű város érdekes történelemmel” 

Zoli, 2020 október